Antilop és oroszlán: innen jó vagy, onnan gonosz

Felhívod a figyelmét a nem tudatos, nem óvatos, a jövő generációira nem tekintettel lévő fogyasztás veszélyeire, s máris úgy kezel, mintha családja könyörtelen gyilkosa lennél.

(az előzményeket itt és itt olvashatod)

Jónak látom, ha nő az életszínvonalam, gyarapszik a családom, jobb autókat vehetek, nagyobb házba költözhetek, sokat utazhatok a világban. Ez nagyon jó nekem és nagyon jó a szeretteimnek, s persze jó az összes cégnek, amelyek áruit és szolgáltatásait megvásárlom, következésképpen jó az államnak is, mert sokan sokféle jogcímen több adót fizethetünk, ha gazdagabbak vagyunk, s mivel az állam mi vagyunk, végsősoron mindenkinek jót teszünk, ha magunknak jót teszünk. Látszólag.

Mi történhet ugyanis a faj egészének fennmaradása szempontjából, ha a faj egyedei egyénenként gazdagodva egyre magasabb szinten képesek a közösségi javak fogyasztóivá válni?

Evolúciós nézőpontból szemlélve gonosz dolgot cselekedhetnek: elfogyaszthatják a jövőt leendő gyermekeik elől. Pontosan azokat az erőforrásokat meríthetik ki, amelyek a következő generációk életfeltételeit biztosíthatják: levegő, víz, talaj, természeti kincsek, fosszilis energia, és így tovább.

Amikor valaki a jóságod felől ítél, akkor szinte kivétel nélkül az etikai nézőpontból szemlélődik, s onnan egyáltalán nem biztos, hogy jónak látszol. Például felhívod a figyelmét a nem tudatos, nem óvatos, a jövő generációira nem tekintettel lévő fogyasztás veszélyeire, s máris úgy kezel, mintha családja könyörtelen gyilkosa lennél.

Mi történik azonban ilyenkor evolúciós nézőpontból szemlélődve?

Az emberi közösség túlélési – fennmaradási és gazdagodási – esélyeit növeli, ha minél több tagja van, akik mind betartják e közösség együtt-létezési szabályait.

A közösség létének értelme, hogy növeli az egyes tagok – és potenciális leszármazottaik - túlélési esélyeit, mivel csökkenti a rájuk nehezedő nyomást, amely a jövő kiszámíthatatlanságával kapcsolatos szorongásokból és kockázatokból fakad.

A jövő igényeit is figyelembe vevő veszélyközösség létrehozása és fenntartása – a magas egyedi kockázatok porlasztása – ezért evolúciós szempontból kifejezetten jóságos cselekmény. Ha ennek érdekében jársz el, jót teszel.

A fogyasztó ember etikai nézőpontja személyes, a Gaianauta evolúciós nézőpontja sztochasztikus. A mai fogyasztó saját pillanatnyi taktikai érdekei alapján, a Gaianauta az emberi veszélyközösség jövőbeni stratégiai érdekei alapján értelmezi a jóságot.

A fogyasztásba bódult ember időérzéke olyan, mint a gleccserbe fagyott kő, a Gaianauta időérzéke olyan, mint a tóba vetett kő által keltett körkörös hullámzás.

Éppen ezért nehéz szót értenünk egymással: mindannyian képesek vagyunk mindkét nézőpontból szemlélődni, de sokkal könnyebb a családunkért (látszólag) életre-halálra szóló felelősséget vállaló etikai nézőpontot alkalmaznunk, mint a hosszú távú időérzékelést és tudatos önkorlátozást igényelő evolúciós szempontból megítélnünk a helyzetünket.

Hogyan tudnánk mégis növelni a túlélés jövőbeni esélyeit? Úgy, hogy egy Gaianauta-veszélyközösség szervezésével csökkentjük a jövőbeni veszélyek elbagatellizálásának veszélyét.

Valamennyien hajlamosak vagyunk arra, hogy ne foglalkozzunk azzal, ami akár térben, akár időben távol van tőlünk. Nem törődünk a veszéllyel, ha csak évek múlva fenyeget, vagy ezer kilométer választ el minket tőle.

Minél távolabbi a veszély, annál kevésbé érezzük fenyegetőnek, annál kevésbé tartjuk veszélyesnek.

(folytatás következik)