Titkos szivárgások

Mi az élet? Mihez képest határozható meg? Van-e túlélet?

Az élet önmagában nem határozható meg, csak a halálhoz – vagy egy túlélethez, egy elképzelt másik élethez viszonyítva. A viszonyítás határozhat csak meg. Önmagában a létező nem ismerheti föl a létezését, csak egy másik létezőhöz képest. Akkor is, ha e másik létezőt önnön létéből ő maga szublimálja, éppen azért, hogy meghatározhassa magát.

A meghatározás igénye így csak az értelem szükséglete.

A világ egyensúlyainak létét csak ezek hiánya bizonyítja. Az állandó felszíni hullámzás az egyensúly mozdulatlan és ismeretlen mélyei fölött. Az egyensúly létezési módja fölborultsága. Így az egyensúlyok meghatározása is csak hiányaik meghatározásával lehetséges.

A világegyetem egyensúlya a legvalószínűbb állapot elérésével valósulna meg. A legvalószínűbb állapot a mi világunk szempontjából a legvalószínűtlenebb: a kiegyenlítettség, a nem-mozgás, a halál. A halál a tökéletes rendezetlenség, vagyis maga a megvalósult egyensúlyi rend.

Vajon mi történik akkor, ha e halált úgy modelláljuk, hogy mégis mozogjon, hogy a rend rendezetlen legyen – tehát ha olyan egyensúlyi modellt alkotunk, amelynek alaptörvénye az egyensúly hiánya?

Az ilyen modellálás látszólag lehetetlen.

A lehetetlent a mítosz teszi látszólagossá.

A mítosz: önvédelem. Az ismeretlen és kiismerhetetlen, vagy az ismert, de ellenállhatatlan hatalmaknak való reális alávetettség irreális uralommá változtatása az irracionalitás birodalmában.

A mítosz mindig mágikus erejű, s a mágia: önmagunk ráolvasása a nélkülünk való világra. Hátha kezessé válik az ellenünkre-lét. Hátha velünk történnek a dolgok, s nem mi történünk a dolgokkal. Hátha megtörténik a csoda. Hátha az idő telik bennünk, s nem mi telünk benne.

A csoda nem más, mint a nem remélt véletlen átszivárgása a törvény hajszálrepedésein. A mítosz e titkos szivárgások gyűjtőmedencéje. Életünk során e medencében fulladozunk.

image-gallery